A postaláda (MoTi)
Lassan, nagyon lassan lépdelek,
Életem fájdalma,
Testem áthatja a remegés, utam célja a postaláda.
Mi lehet ma benne?
Kérdem magamtól, és izzadságcseppek sugara ömlik le arcomon, mikor lépek tovább.
A fényt már régen láttam.
Sötét ómenek jelzik a kis zöld kazettát a falon
Sápadt vagy mondják.
És közben a zsebembe nyúlok a kis kulcs után.
Kis, kerek kulcs, a szenvedések dobozát nyitja,
De nincs irgalom.
Ki kell nyitnom, ki kell nyitnom!
Bíztatom magam,
De lábam megremeg, megállok, mert tudom minden nyitás egy kis halál.
Egy nagy sóhaj, és indulok tovább.
A szorongás szomja, dülöngélek az erőlködéstől.
A kis kulcs ólomként húz le nedves tenyeremmel a mélybe.
Odaértem,
Gondolkodás nélkül nyitok.
A remény vad csatája ez, a kulcscsörgés moraja,
A csatazaj, és a remény csillaga is.
És kihullnak a halál fegyverei.
Hopp egy csekk, hopp egy másik, hopp egy harmadik,
És tovább számolatlanul.
A végén két felszólítás, négy reklámújság, és egy bírósági végzés.
Erős szorítás a mellkasban, szúrás a bordák között,
Légszomj.
Majd az alagút, és a fehér fény.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése