Még egy kis hit.
Nem tudom hogy, van ez, de nekem mindig az jut eszembe a vallásosságról, hogy nem az Istenben való hit dominanciája a mérvadó. Aztán most előzetesen is megkövetem az igaz, hívő embereket, akikkel azonban Nagymamám halála óta nem volt szerencsém találkozni.
Vagy ha igen, akkor viszont nem értem az egész vallásosságot. Egyébként, ha számvetést kellene készíteni, a keresztény emberektől és ehhez a történelmet használnánk, nem nagy statisztikai tudásra lenne szükség bizonyítani történeti embertelenségüket. Nem a ma keresztényeiről beszélek természetesen, hanem azokról a régmúltban harcoló Istenszolgákról, akik minden eszközzel képesek voltak a saját érdekeiket képviselni. A régmúlt vallásos meggyőződései azonban a ma tevékenykedő igaz hittel rendelkezők személyiségében is megtalálható elemek.
Mint írtam a Nagymamámról, akinek a biblia valóban szentírás volt. Mindig gondoskodott arról, hogy a szerint éljen, az abban megfogalmazott evangéliumok alapján tevékenykedjen.
Nagymamámat eltemettük, és vele a sok szeretetet, tiszteletet, valamint a vallásosság addigi egyetlen példaértékét számomra. Attól a naptól egy teljesen új dimenzióban kezdtem megtapasztalni mi rejlik az imádságok mögött, amit büszkén vállalnak sokan. Ráébredtem, hogy a vallásosság nem teszi jóvá az embert, csak megbocsát számára. A bűnös meggyónhatja bűneit, és feloldozást nyer, ezáltal nem nyomasztja a lelkiismeret szikrája sem már. Viszont ha ez így van, akkor ebben a világban nem is szükséges példásan élni, mert hiszen majd ott a másikon lesz rá mód.
Ami több, azt is leszűrtem, hogy aki Isten imádója manapság, abban maradt egy jó adag rosszakarás az ősi mentalításból. Ezt úgy értem, hogy a keresztény ismerőseim sokkal nagyobb számban követnek el objektív bűnöket, mint akik ateisták, vagy esetlegesen nem hangoztatják rákényszerített vallásukat. Itt most megállok, és ismételten elnézést kérek azoktól, a becsületes emberektől, akik fedhetetlenek, akik e sorokat elolvasva magukba fordultan érzik jogos megsértettségüket.
(TOM)
1 megjegyzés:
"Nagymamámat eltemettük, és vele a sok szeretetet, tiszteletet, valamint a vallásosság addigi egyetlen példaértékét számomra".
Ezzel a kiragadott idézettel kezdem,mit írni fogok.
Egy volt a nagymamánk,az Ő hitvallása, tisztasága, ha nem is tisztán, de próbálkozva tisztán tovább él mindkettőnkben!
Átolvastam,mit írtál,meg is ragadt sok minden bennem,de inkább saját gondolatokat írok,mik bizton találkoznak tieiddel.
Hit és erkölcs, erkölcs és hit, nagyon szép eszmék, de ha lebontjuk a napi gyakorlatra elolvadnak, min a vaj annak fején, ki róla papol.
Mondjunk neveket? Honnan? Számos annak helye, hol a vaj olvadna a FEJeken!
A hitet papolják, no nem nagymamánk hitét az erkölcsben, a megbízhatóságban a HITBEN. Előbb-utóbb azért tényszerűen nevesíteni is kell.
A HITBEN is hinni kell!!
Ha nem hiszek valakiben, annak hitében, nem hiszek semmiben, senkiben.
A hitet le lehet "egyszerűsíteni" a vallásosságra. Ennek a leegyszerűsített változatnak az évezredek során milliók és milliók estek áldozatul. Miért? Mert vakon mentek egy prédikátor, egy "főnök" mögött, kritikátlanul elfogadva annak "eszméit".
Azt hiszem a MI hitünk nagymamánk hite, mely az erkölcsi tisztaságon, a szereteten és tiszteleten alapszik.
Biztos vagyok, hogy ezen az alapon fogunk mozogni!!
Megjegyzés küldése